A kulisszák mögül jelentjük!

Gyere, less be velünk a kulisszák mögé!

Palásti Márti, a „Mindennapi nő” blog vezetője járt nálunk egy komplex FOTONA 4D arcfiatalító kezelésen, és mi minden mozzanatot rögzítettünk egy profi fényképezőgéppel, hogy Te is lásd, mi hogyan történik.

Márti pontosan elmondta Dr. Szabó Olga bőrgyógyász, kozmetológus, lézerspecialista doktornőnek, mi zavarja, min szeretne változtatni. Olga mutatott is pár fotót neki korábbi kezelésekről, eredményekről.

Mártinak tág pórusú, olajos a bőre, így kevésbé hajlamos megereszkedésre, ráncosodásra, viszont mitesszeres és gyakran előfordulnak gyulladások is rajta. Ha hasonló a bőrünk, jól tudjuk, hogy szinte lehetetlen nem piszkálni… Ezen a bőrtípuson is nagyon hatékonyan tud segíteni a Doktornő a FOTONA lézer speciális kezeléseivel.

A legideálisabb eredmény elérése érdekében a „FOTONA 4D” kezelést választották ki, aminek a 4. lépése ebben az esetben egy határozottabb frakcionált hámlasztás lesz. Ez a bőr erősebb pirosodásával és a kezelést követően napokig hámlással jár. Márti vagány nő, azt mondta, hogy a jelentős javulás érdekében legyen a lehető legerősebb a hámlasztás, nem zavarja, a pirosodás, hámlás, hisz az néhány nap alatt teljesen elmúlik, a ragyogóan fiatalos, tömör, sima, egységes, arcbőrét viszont nagyon sokáig élvezheti majd.

Rá is csodálkozott, mennyi mindenre alkalmas a FOTONA lézerberendezés, hogy mennyiféle beállítás áll a Doktornő rendelkezésére, hogy a lehető legjobb eredményt érhesse el a kezelések során.

Hát elkezdődött a kezelés. Az alapos arctisztítás után Eszter, az asszisztens a szeme alatt vékony rétegben érzéstelenítő krémet vitt fel, hogy egész közel a szeméhez se okozzon kellemetlen érzést a kezelés.

És következhetett a FOTONA 4D arcfiatalítás 1. lépése, a szájüregi kezelés, ami kívülről leginkább egy fogászati beavatkozásra emlékeztethet, de nagyon nem az. Ez egy szuperhatékony kollagéntermelődést serkentő beavatkozás, ami minimális melegérzet mellett semmilyen kellemetlenséggel nem jár, az eredményét viszont semmi nem múlja felül.

És már itt is a „FOTONA 4D” 2. lépése, mely egy bőrfelület felöli kis szurkáló érzést nyújtó szuperhatékony, szintén a kollagéntermelődést stimuláló kezelés, aminek a hatékonyságáról néhány éve még álmodni sem mertünk. Fájdalommal ez sem jár.

A 3. lépésben teljessé válik a 3 dimenziós fiatalító mátrix, a kollagéntermelődés stimulálódik, a bőr látványosan feszesebbé válik. Ez a lépés finom melegérzetet okoz, miközben a bőrben csoda történik, eredménye pedig szemmel látható, 10-12 évvel tekertük vissza ezzel az idő kerekét.

Aztán jöhetett a szem körüli precíziós kezelés, itt a Doktornő konkrétan az évek alatt a sok nevetés miatt kialakult kis szarkalábakat vette célba és haladt végig rajtuk  a piros fényt kibocsátó lézerrel.

Következzen a 4. lépés, a frakcionált lézerkezelés, ami a legkevésbé kellemes a 4 lépés közül, pirosodást és hámlást okoz, aminek áldásos eredményére úgy 1 hetet várnunk kell, de akkor már megújult, friss, üde sima bőrünknek örülhetünk, valóban, mintha kicserélték volna.

Márti a 4 lépéses „FOTONA 4D” kezelés végén finom rétegű védőkrémet kapott, de még ezután jól is esett, nyugtatta bőrét a hideg levegő, amit a speciális hűtőből fújt az arcára. Talán ez volt a kezelés egyik legjobban eső érzése.

Kb. 1 hónap múlva megismételjük a kezelést, hisz a „FOTONA 4D” lézeres arcfiatalító kezelés 2 alkalomból áll, a fiatalító, feszesítő hatás pedig még 3-6 hónapig erősödni fog, ahogy a kollagéntermelődés fokozódik a kezelés hatására.

Ígérjük, a következő kezelésre is elkísérjük Mártit, így Te sem maradsz le róla.Most pedig nézd az előtte-utána képet az első kezelést követően.Mutatjuk majd a második kezelés után és néhány hónappal később is.Kövess minket!