Extra kezelés a boldogságért

  • Honnan hallottál róla és miért jelentkeztél erre a különleges lézeres hüvelyszűkítés, inkontinencia és kisajak fiatalító kezelésre?
  • Egy barátnőmtől hallottam, aki nem sokkal korábban szintén intim lézerkezelésen járt. Akkor már nem hangzott számomra nagyon idegenül ez a kezelés, mert többször láttam hirdetéseket, rá is kerestem a neten, hogy mi is pontosan az intimlézer, a hüvelyszűkítés, az inkontinencia kezelés és a kisajakfiatalítás. Már akkor gondoltam, hogy ezt én biztosan igénybe fogom venni. Eljött az idő.

  • Mit tapasztaltál a rendelőben?
  • Már az első pillanatban jól éreztem magam, nem egy rideg orvosi rendelőbe érkeztem, hanem vidám, színes falak, hangulatos képek között igazán nagyon kedves orvos és asszisztens fogadott. Még a kezelőszék sem rideg fehér, hanem vidám zöld volt. Szóval megnyugtató, kellemes légkör fogadott.
  • És az orvos?
  • Nagyon szimpatikus és kedves volt, a kezelés előtt -miután minden papíromat, leletemet és kórelőzményemet alaposan átnézte- pontosan elmondta, mire számíthatok a beavatkozás közben és azután, és azt is, hogy milyen eredmény várható. Minden kérdésemre válaszolt. Nagyon körültekintő volt és úgy érzem, minden szükséges információt megkaptam, sőt még talán annál is többet, hisz még a kezelés közben is jót beszélgettünk, ami nagyon oldotta a feszültségemet, mert be kell valljam, izgultam előtte.
  • A kezelés közben fizikailag mit éreztél?
  • A kezelés előtt fájdalomcsillapító krémmel kentek be az érintett területen, így semmilyen kellemetlen érzésem nem volt. Amit éreztem, az csak néha egy kis meleghullám volt, ami fájdalomnak egyáltalán nem nevezhető.
  • Pedig ez egy nagyon érzékeny terület.
  • Szerencsére!
  • És a kezelés után?
  • Egy régóta várt barátnős este volt betervezve aznapra, nem mondtam le. Kár is lett volna, mert teljesen jól éreztem magam, és így frissen számolhattam be a történtekről a lányoknak. Minden apró részletre kíváncsiak voltak.

  • És azokkal a problémákkal kapcsolatban mit tapasztaltál, amiért eljöttél az intimlézer kezelése?
  • Először is, a hüvelyszűkítés abszolút sikeres volt, pár nap múlva, amikor a kezelést követően újra szerelmeskedhettünk a párommal, mindketten azt éreztük, fizikailag újra húszévesek vagyunk, pedig nemrég töltöttük az 50-et. Szóval ez a kezelés nem csak nekem volt ajándék, de a páromat is maximálisan boldoggá tette.
  • És az inkontinencia problémád is változott?
  • Többször tapasztaltam előtte köhögésnél, tüsszentésnél, hirtelen mozdulatnál vizelet elcseppenést, a kezelést követően ez teljesen megszűnt. Annyira örülök neki! És a kisajakfiatalítás eredménye is egy csoda, nagyon látványos eredményt hozott, kisebb és rózsaszínebb lett, tényleg mint egy 20 évesnek.
  • Érdekes élmény lehet újra a fiatalkori feszességet és az érett nő tapasztalatát egyszerre érezni, élvezni.
  • Igen… És ez a velünk élő férfinak legalább annyi örömöt ad, mint nekünk, nőknek. Férfiak, ajándékozzatok intim lézerkezelést párotoknak! Nők, ezzel lépjetek meg partnereteket, ha igazán boldoggá akarjátok tenni őket!

Hüvelyszárazság -engem is érint?

Hüvelyszárazság -engem is érint?

-Te is tapasztaltad már a hüvelyszárazság tüneteit?

Az együttlét során megtapasztalható szárazságot a hüvelyben többnyire a változókor beköszöntével, -vagy már azt megelőzően is- érezhetjük. Ez amellett, hogy megzavarhatja a könnyed, boldog szexuális életet, fájdalommal is jár, és a fertőzésekre és nyitottabbá teszi szervezetünket.

De vajon engem is érint? Mik a hüvelyszárazság tünetei?

-kellemetlen, fájdalmas szexuális együttlét

-váratlan vérezgetés

-égő, viszkető érzés a hüvelyben

-sürgető vizelési inger

-vizelés közben égető érzés

-többször jelentkező húgyúti fertőzés, gyulladás

-esetleg vizelet elcseppenés

Mi a hüvelyszárazság kialakulásának oka?

A menopauza előtt és alatt jelentősen csökken a petefészek és a mellékvesekéreg által termelt női nemi hormon, az ösztrogén termelődése. Okozhatja a petefészek orvosi eltávolítása, de kemoterápia, illetve sugárkezelés is. Fokozhatja az hüvelyszárazság kialakulását különböző gyógyszerek (antibiotikumok, antihisztaminok, antidepresszánsok, allergia elleni gyógyszerek és fogamzásgátlók) szedése, cukorbetegség, magas vérnyomás, dohányzás, alkoholfogyasztás, különböző hüvelyi fertőzések, a rendszeres szexuális élet hiánya és a stressz is. Ne felejtsük el azt sem, hogy érzelmi és lelkiállapotunk szintén komoly hatással lehet a hüvely nedvesedési képességére!

De mi is pontosan az ösztrogén és miért felelős?

A hüvelyi területen az ösztrogén hormonálisan szabályozza a sejtmegújulást, a megfelelő vérellátást és a nyákos hüvelyváladék termelődését. Az ösztrogén hormon hiánya esetén nem megfelelő a vérellátás, lassul a sejtmegújulás, nem termelődik megfelelő mennyiségű hüvelyváladék. Ez a folyamat teszi sérülékennyé és fertőzésekre hajlamossá a külső és belső női nemi szervet.

Mit tehetünk a hüvelyszárazság ellen?

Mindenképp javasolt nőgyógyász szakorvoshoz fordulni, a pontos dignózis és a helyes terápia érdekében. Az orvos az alapos kivizsgálást követően adhat tanácsot a hüvelyszárazság megszüntetésére. Enyhébb esetben a hüvely nedvességét, síkosságát biztosító hormonmentes hüvelyi hidratálókrémek, síkosítók vagy ösztrogén tartalmú krémek, kúpok, hüvelytabletták is segíthetnek, de komplexebb tünetegyüttes –pl. erős hőhullámok- esetén szájon át szedhető ösztrogén tartalmú tablettát is javasolhat.

Gyógyszerek esetében azonban számolnunk kell a mellékhatásokkal. A hormontartalmú gyógyszerek emelhetik a daganatos megbetegedések -pl. az emlőrák és a méhrák- kialakulásának kockázatát.

A hüvelyszárazság megszüntetésének gyors, fájdalom-, és kockázatmentes egyszerű és hatékony módja a forradalmian új lézeres kezelés. A kezelés serkenti az ér újraképződést, stimulálja az érintett területen a kollagéntermelődést, regenerálódik a hüvelyfal felszíne, jelentősen javul a terület vérellátása, a hüvely visszakapja a korábbi fiatalos rugalmasságát. Így jelentősen csökkennek a hüvelyszárazság tünetei, a viszketés, az irritáció és a fájdalmas nemi élet.

Kattintson a kezelésért!

Milyen változásokra számíthatunk a szülést követően?

A várandósság során sok változás megy végbe a női szervezetben. És a folyamatnak a baba születésével még koránt sincs vége.
Nézzük sorban, miben változik az intim terület a szülés után!

Hüvelytágasságot érzékelhetünk

A kismedencei izmok a szülést követően veszíthetnek rugalmasságukból, ami érthető, hiszen a baba kitolása megköveteli a kismedencei izmok lazaságát. Ezután a hüvely is jelentősen tágabb maradhat. Hogy mennyire tágul meg a hüvely, függ a baba nagyságától, illetve a szülés kitolási szakaszának hosszától, de egyéni, vagy öröklött tényezők is befolyásolhatják.  A kitágult, laza hüvely jelentősen befolyásolhatja az életminőségünket. Így nehezebb örömöt találni a szexualitásban, a nőiességünkben, elveszíthetjük önbizalmunkat, és negatív hatással lehet párkapcsolatunkra, házasságunkra is.

Szárazságot tapasztalhatunk

Babájukat szoptató édesanyák gyakran panaszkodnak hüvelyszárazságra. Ebben az időszakban csökken az anya szervezetében az ösztrogénszint, emiatt a hüvely szárazabb lehet, és ez átmenetileg szintén sok kellemetlenséget okozhat. A fájdalom mellett a fertőzésekre is fogékonyabbá válhatunk az állapot miatt.

Fájdalmas együttlétek

A baba születése jelentősen igénybe veszi az intim területet, különösen a hüvelyt. Előfordul, hogy nem tud megfelelően tágulni, ilyenkor szakadhatnak a szövetek, sőt, néha a hüvely izmai is. A gyógyulás a szülést követő időszakban akár jelentős fájdalommal is járhat.

Sötétebbé válik

Gyakran előfordul, hogy a hüvely külső részének színe megváltozik, sötétebbé, bordóvá, barnássá válik.  Ennek oka a terhesség során végbement hormonális változás, és a szülést követő beavatkozások miatti hegesedés lehet.
A szülést követő néhány hónapban általában ezek a tünetek megszűnnek vagy jelentősen enyhülnek.  De a nők egy részénél sajnos -különösen a hüvelytágasság érzése- tartósan fennmarad.
Szerencsére ezen a problémán már  hatékonyan, gyorsan és egyszerűen tudunk segíteni a FOTONA IntimaLase hüvelyszűkítés kezelésünkkel.

Kattints a FOTONA IntimaLase hüvelyszűkítés kezelésért!

Tabu téma ismét

Inkontinencia. Stressz inkontinencia.
Tabu téma.
Hát beszéljünk róla!

-Mi lehet az oka az inkontinenciának? –tesszük fel mi nők sokszor a kérdést, hisz fiatalabb, de idősebb nőktől is hallunk az inkontinenciáról, -persze mindig csak ismerősünk ismerősét érinti a probléma.
-Leginkább az intim területet érintő terhelés a kiváltó ok. Gyakori a hüvelyi szülést követően, ha nagy a baba, vagy több terhesség követi egymást, vagy elhúzódó szülést követően.
De az ok lehet túlsúly, vagy nehezebb fizikai munka, sok emelés, extrém terheléses sport is.
De ezektől függetlenül, a menopauza után is sokaknál jelentkezik az stressz-inkontinencia. Erre az időszakra jellemző a hormonhiányos állapot, az elvékonyodó, támaszt már egyre kevésbé adó hüvelyi kötőszövet és ezzel együtt jelentkezik a hüvelyszárazság, a fájdalmas együttlétek, a hüvelytágasság érzete és sajnos az inkontinencia is.

-Honnan tudhatom, hogy engem is érint-e a stressz-inkontinencia?
-Stresszinkontinencia esetén elegendő egy tüsszentés, köhögés, nagyobb nevetés, hírtelen megerőltetés, emelés, vagy ugrás a vizelet akaratlan elcseppenéséhez. Komoly vizelettartási problémát ez a stádium még nem jelent, de tudjuk, ez is milyen nagyon kellemetlen a hétköznapokban, hisz ekkor kezdődik a betétek használata, ami később, súlyosabb esetben pelenka használatát is szükségessé teheti.

-És itt jutunk el mindannyian a kérdéshez: megelőzhető mindez?
-Igen, jó hírünk van! Már nálunk is elérhető a hatalmas áttörést jelentő, minden korábbi beavatkozásnál egyszerűbb, gyorsabb, valódi megoldást hozó FOTONA lézeres inkontinenciakezelés!

-De hogyan segít az inkontinencián a lézer?
-A FOTONA lézeres inkontinenciakezelés során a szakorvos a speciális eszköz segítségével a lézersugarakkal a  hüvelycsatornán keresztül a környező szövetekre termikus hatást gyakorol. A kezelés stimulálja a kollagénrostok újrarendeződését és új rostok termelődését a kismedencei szövetekben és a húgycsőnyílás környékén. A kezelés megerősíti és alátámasztja a hólyagalapot, megszünteti az inkontinenciát, megközelítve ezzel a korábbi, egészséges állapotot.

-Mire számítsak, mennyire fájdalmas a kezelés?
-A kezelést -a korábbi alkalommal elvégzett konzultációt és vizsgálatot követően- egy fájdalomcsillapító krém használatával kezdi nőgyógyász szakorvosunk, így semmiféle fájdalomra nem kell számítanunk sem a kezelés alatt, sem azt követően.

-Hány alkalomból áll a kezelés és milyen gyors a felépülés utána?
-A FOTONA IncontiLase inkontinenciakezelés 2 alkalmas kezelés, alkalmanként átlagosan 30 perig tart és a második kezelést 3-5 héttel az elsőt követően vehetjük igénybe. Felépülési idővel nem kell számolnunk, azonnal visszatérhetünk megszokott életünkhöz. A beavatkozás hatását a kezelést követően azonnal érezhetjük, sőt, a következő hónapokban az tovább fokozódik.

-Ez csodálatos!
-Várjuk jelentkezésedet a +36 30 911 9670 számon!

EZ TÉNYLEG IGAZ? TEHETEK A HORKOLÁS ELLEN?

– Szoktunk azt is persze,  de képzeld,  az elviselhetetlen horkolásom miatt költözött ki.  Nem tudom őt jobb belátásra bírni,  nincs hozzá erőm,  az utóbbi időben egyébként is hulla fáradt vagyok…
– Voltál már orvosnál a horkolásod miatt?
– Orvosnál? Kellene?
– Kellene bizony.
– Talán lehet segíteni a horkoláson?  Én biztos nem fogok elmenni egy fájdalmas műtétre,  meg olyan idétlen maszkban sem fogok aludni. Tűt pedig látni sem bírok.
– Értem, értem,  de ha azt mondom van igazán neked való megoldás?
– Fájdalommentes? Tűmentes? Maszkmentes? Kórházmentes?
– Igen!
– Na mi lenne az?
– A lézeres horkolás kezelés!
– Lézeres?  Az biztos nagyon fáj!
– Ellenkezőleg. Teljesen fájdalommentes.  Nálunk is végzik a kezelést.
– Tényleg? Na mesélj csak róla!
– Először egy konzultációra van szükség,  hogy a fül-orr-gégész szakorvos megvizsgáljon,  a te esetedben is hatásos lehet-e a beavatkozás.  Akkor hatékony, ha a horkolásodat a lágyszájpad megereszkedése, túlzott ellazulása okozza.
– És tényleg fájdalommentes a lézeres horkoláskezelés?
– Igen, szavamat adom!  Maximum kis meleget érezhetsz a kezelt területen.
– És utána fogok tudni enni inni?  És este egy sör is belefér?
– Persze, esetleg kis szájszárazságot érezhetsz a kezelés után, de ehetsz, ihatsz kedvedre!

– Mennyi idő egy ilyen kezelés?
– Háromszor fél óra, és a kezelések között jó, ha eltelik 2-3 hét.
– És mikor érzem majd a hatását?
– A kezelés után már érezni fogod, és fél évig még erősödni is fog a hatása.
– Na jó de ez biztos nagyon drága!
– A három kezelés összesen 270 000 Ft,  ebben a konzultáció díja  is benne van.
– És milyen eredményre számíthatok?
– Eddig mindenki lényeges és jelentős horkolás csökkenésről számolt be, azt mondjak sokkal jobban alszanak, kipihenten ébrednek  és másokat sem zavarnak  többé az éjszakai koncerttel. És, hogy boldogabbak.
– Ez nagyon jól hangzik! De ezzel örökre meg tudom oldani a horkolás ügyet?
– Örökre? Mi szól örökre? Sajnos a folyamat, ami miatt ellazult a szájpad, folytatódik, de sokkal lassabban, így a tapasztalatok szerint 2-3 év múlva szükség lehet egy 1 alkalmas emlékeztető kezelésre a szintentartáshoz. Az ára a mostani kezelés egyharmada.
– Na kérek telefonszámot a bejelentkezéshez!
– +36 30 911 9670
– Kösz! Na gyere, koccints velem!

Réka titka az inkontinencia kezelés

Korábban érkeztem.
Már a kapucsínómat kevergetem.
Kellemes hangulatú, csendes budai kávézó.
Rékát várom.

Csinos, visszafogottan elegáns 40-es nő, finoman sminkelve, ragyogó mosollyal arcán ül le mellém, piros táskáját maga mellé teszi.

– Én is egy kapucsínót kérek!
– Köszönöm hogy elfogadtad a meghívásomat.
– Nem is tudod milyen szívesen tettem!
– Nocsak!
– Tudod az intim problémákról, az inkontinenciáról  még barátnők közt is csak ritkán beszélgetünk.
– Valóban, találkozásunk apropója, hogy nemrég vettél részt lézeres inkontinencia kezelésen a DermaLuxnál. Miért döntöttél a lézeres beavatkozás mellett? És miért pont a DermaLux stúdiót választottad?
– Márta (58) barátnőm nyáron járt nálatok szintén inkontinencia kezelésen. Sokáig kereste egyre súlyosbodó stressz-inkontinenciájára a megoldást, de nagyon egyedül volt a témában, senkivel sem merte megosztani problémáját. Szégyellte magát. Valahogy azt gondolta, másokat nem érint ehhez hasonló probléma. Aztán a Facebookon találkozott egy hirdetéssel, és azt gondolta megpróbálja.
– És a szégyenlősség ellenére, ezek szerint mégiscsak beszélgetett veled később a témáról.
– Igen, nemcsak az inkontinencia- problémáját, de az ezzel kapcsolatos kellemetlen érzéseit is maga mögött hagyta a két kezelés során nálatok. Azt mesélte, olyan természetes, oldott légkörben beszélhetett a doktornővel a problémáról, hogy többé a sem jelentett gondot, hogy másoknak is beszéljen róla. Nem is bírta volna ki, mert az eredményeket már a kezelést követően tapasztalta.
– Te jóval fiatalabb vagy a barátnődnél, csupán 42 éves, téged is érint a probléma?
– Két gyereket szültem, és már az első szülés után éreztem, hogyha nagyot nevetek, tüsszentek vagy önfeledt játék közben felemelem valamelyik lányomat hirtelen, illetve ugrálás hogy gyors lépcsőzés esetén bizony néhány csepp vizelet megjelent a fehérneműmön.

– Ez nagyon kellemetlen volt?
– Igen, különösen azért, mert már előre tartottam az ilyen helyzetektől és nem voltam olyan felszabadult mint korábban.
– Így hát elszántad magad te is a beavatkozásra? Nem féltél?
– Jaj dehogynem féltem, még az utolsó pillanatban is azt gondoltam, hátha van valami jobb megoldás. Félelmemet csak a doktornő kedvessége és figyelme oldotta fel a konzultáció során. És az eredmények azonnal érezhetőek voltak a kezelést követően. A vizeletcsepegés megszűnt és azóta hírtelenen terhelésnél, tüsszentésnél, nagy nevetésnélugrálásnál sem jelentkezik. Annyira örülök!
– Mennyire volt kellemetlen a beavatkozás?
– Egy vérvételi csőhöz hasonló üvegcsén keresztül történt a beavatkozás, így sem hideget, sem kellemetlenséget nem éreztem, ráadásul előtte a kezelendő területet érzéstelenítő krémmel is bekente. Minimális melegérzetem volt, amikor a kezelőfejjel a hüvelybemenetem környékét kezelte a doktornő. Az egész beavatkozás nem tartott tovább 20 percnél.
– Ennyi az egész?
– Hát… az igazsághoz hozzátartozik még valami…
– Na mesélj!
– A kezelést követően azon a területen vérbőség keletkezik. Erős vérbőség. 2-3 órán át… A kezelést követően azonban azt javasolják, legalább 48 óráig ne éljünk szexuális életet. Az igazat megvallva, ha nem úgy terveztem volna azt a napot, hogy a kezelést követően még néhány dolgot elintézek, igen nehezen tudtam volna ellenállni a csábításnak…
– Még el is pirultál…
– Hát…
– De még ennél is jobban jobban elpirultam, a 48 óra leteltét követően, amikor a párom a szerelmeskedésünk után, ahelyett hogy engem dicsért volna, azt mondta, „Kérlek mondd meg a doktornőnek, hogy csókoltatom!”
– Ennek tudod mi az oka?
– Az inkontinencia kezelés az egész hüvely kötőszövetet fiatalabbá és feszesebbé teszi, ami mindkettőnket igencsak visszarepítette az időben. Így dupla az öröm. Most már érted, miért jöttem ilyen szívesen beszélgetni veled erről? De most már mennem kell, spinning edzésem lesz, és este a gyerekek a nagymamánál alszanak…

Körömgomba. Kezelni kell?

Utálatos kellemetlen téma, ne is beszéljünk róla, ugye?
Végre legálisan is eldughatjuk lábunkat az őszi, téli zárt cipőkbe.
De ez valóban megoldást jelent?

Mi okozza a körömgombát?

A körömgombát  penészgombák,  élesztőgombák  és más egyéb gombafajták okozhatják.  Leggyakrabban a lábujjak között jelentkezik,  innen terjed tovább a körmökre.
A  körömgomba leginkább meleg, nedves helyen szaporodik, emberről emberre is terjed,  még közvetlen érintkezés nélkül is,  így egy uszodában is könnyen megfertőződhetünk.

Honnan  tudhatom,  hogy körömgombám van?

A  körömgomba  tünetei:

  • a köröm sárgássá (sárgásbarnává), vagy fehérré  színeződik
  • nehezen vágható lesz, megvastagodik
  • felülete barázdálttá válik
  • fájdalmas, gennyes gyulladás jelenhet meg rajta
  • a köröm alól fehér, morzsalékos anyag távolítható el
  • fájdalmas cipőhordás, járás jellemző

A  körömgomba tünetei kezdetben egyetlen körmön jelennek meg,  majd átterjednek a többi körömre is.  A fertőzésre jellemző, hogy a gombafélék egy része a köröm szélén jelenhet meg, más gombák a körömágy felől  terjednek tovább.

Szükséges-e körömgomba-gyanú esetén orvoshoz fordulnom?

A kezeletlenül maradt körömgomba később maradandó károsodást okozhat a körmön és a körömágyon.  Mindenképpen kezelni kell,  így már körömgomba-gyanú felmerülése esetén is mielőbb keressünk fel bőrgyógyász szakorvost.

Elengedhetetlen,  hogy szakorvos döntse el,  milyen problémával is állunk szemben.  A körömgomba tünetei hasonlíthatnak más betegségekére  (pl. ekcéma vagy a pikkelysömör).

A körömgombakaparék  mikrobiológiai vizsgálatával  nemcsak arra kaphatunk választ, hogy ez valóban körömgomba-e,  hanem, hogy annak melyik típusa,  így a bőrgyógyász a legmegfelelőbb módszerrel tudja kezelni a problémát.

Mi történik, ha körömgomba esetén mégsem fordulok orvoshoz?

A körömgombás panaszok sajnos maguktól nem múlnak el,  sőt idővel jelentősen rosszabbodnak is.

A körömgomba kezelése

Sajnos a körömgombát nehéz  és hosszadalmas kezelni, ne várjunk gyors eredményt!

A körömgomba kezelése különböző gombaölő szerekkel,  ecsetelőkkel,  lakkokkal,  krémekkel,  de szájon át szedhető gyógyszerekkel is történhet. Ezen gyógymódok esetében azonban számolni kell a mellékhatásokkal is.
A körömgomba eltávolításának a leghatékonyabb, mellékhatásoktól mentes és leggyorsabb módszere a lézeres körömgomba kezelés.  Kitartásra itt is szükség van,  több kezelés szükséges a körömgomba teljes megszüntetéséhez. A teljes gyógyulás az érintett körömrész lenövésének ütemében várható.

Megelőzhető a körömgomba visszatérése?

A körömgombás  panaszok visszatérésének  megakadályozása érdekében javasoljuk:

  • lefekvés előtt mindig alaposan mossunk lábat és gondosan töröljük szárazra
  • alkalmazzunk gombaellenes hintőport,  krémet
  • kényelmes, tágas,  lehetőleg bőrből készült papucsot, szandált, cipőt viseljünk,  amelybe nem izzad bele a lábunk
  • gyakran cserélgessük a cipőnket, lehetőleg egymást követő napokon ne ugyanazt a lábbelit hordjuk
  • viseljünk pamutzoknit, vagy sportboltokban kapható jól szellőző technikai zoknikat
  • ne osszuk meg senkivel törölközőnket, lábápolási eszközeinket
  • mindig viseljünk papucsot nyilvános helyen, így fürdőben,  strandon, uszodában, zuhanyzóban, szállodai szobában

A körömgomba elleni leghatékonyabb kezelésért, a lézeres körömgomba eltávolításért kattints ide!

Levelet kaptunk Gévai Julitól

Levelet kaptunk. Hogy kitől? A Kölyökidő egykori bájos tinilányától, aki már maga is 2 gyermek édesanya és a médiából sem tűnt el, a Rádió1 Balázsék című reggeli showjának szerkesztője.
Nemrég Dr. Szabó Olga bőrgyógyász szakorvosunknál lézeres akne kezelésen vett részt.

“Kedves Olga!

Kamaszkorom óta problémás a bőröm. A felszíne vízhiányos, ugyanakkor gyakran fénylik, a rendszeresen megjelenő pattanások pedig kifejezetten idegesítőek így lassan negyven felé. A lézeres kezelésnek köszönhetően szinte azonnal elmúlt a zsíros érzet, a bőröm felszíne matt lett, az aknék száma is csökkent. Bár létezett volna ez az eljárás 25 éve…

Üdvözlettel: S. Gévai Juli”